Drupal és multisite

Multisite: egy forráson két- vagy több honlap üzemeltetése.
Ezek a honlapok lehetnek egymástól teljesen függetlenek, ami a tartalmát illeti, (azonos tartalommal is bírhatnak, de ennek nem sok értelme van, illetve különleges értelmezéssel ez is lehetséges)
A honlap forrása a tárhelyen, annak területén kerül elhelyezésre, míg a változó tartalmat a honlap adatbázisban tárolja. A domain _csupán_ egy cím a neten, amellyel el lehet érni a tárhelyet - a honlap meglététől függetlenül. A szokásos felállás, hogy egy tárhelyen van egy fő domain, mellette lehetnek tárolt domain-ek, létrehozhatók aldomainek, ami közös bennük, hogy mindannyian a tárhely gyökerébe mutatnak, azaz ugyanazon tartalmat jelenítik meg - mert hogy kötelességtudóak :-)
Tegyünk a tárhely gyökerébe egy drupal honlap forrást, a tárhely domain-jével, kapcsoljunk hozzá egy adatbázist. Ha multisite-ban újabb honlapot készítünk, akkor a tárhelyen tárolt domain-k közül használhatunk egyet-egyet vagy éppenséggel aldomaint készítve, azt rendelhetjük az ujdonsült honlapunkra - így helyben hasznosíthatjuk a tárolt domain-ket, illetve az aldomain-nel élvezhetjük a fődomain esetlegesen már elért helyezését, erejét, ...
Ha új honlapot szeretnénk üzemeltetni, akkor ahhoz egy másik tárhely kellene, a multisite megoldás nélkül - ezt tartom egyik nagy előnyének. Multisite kialakítás szól még az egyszerűbb üzembentartás és a karbantartás mellett is, hiszen egyetlen forrást kell naprakészen tartani, egyszer kell a használt modulokat feltelepíteni amely minden - ugyanazon forrásról meghajtott - multisite-ba konstruált honlap elérhet és használhat.
Ez a megoldás természetesen csak akkor jó, ha a különböző honlapokat azonos üzemeltető működteti, hiszen együtt kell végezni a karbantartást pl.
A kialakítása jól megfontolandó - a fájl rendszer elsősorban -, egyébként nem lehet, vagy csak nagy áldozatok árán szétszedni őket. Ellene szólhat hogy a nagy verzió váltásnál is egyszerre kell őket kezelni - ami meglehetősen sok munkát is jelenthet, így hosszabb időn keresztül is zárva lehetnek a honlapok.
2006 óta a multisite-t alkalmazom - azóta is működnek honlapjaim multisite felállással, ismerem minden előnyét és hátrányát is természetesen.
- Share on Facebook
- Google Plus One
- Geva blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- oldal továbbítása
- 4933 olvasás